Képtár
- Gyapjúszőnyegek
- (25 Kép)
-
A gyapju szőnyegek pamut láncfonalra vannak szőve, jellemzően 20-as sűrűségű nyüsttel és bordával. Vetüléknek elsősorban kártolt gyapjúfonalat használunk. A fonal vastagságát a kért minta, a megrendelő kérései és a beszerzési lehetőségek befolyásolják. Jellemzően a 3/3 fonalvastagságot használjuk.
- Gyüjtésből származó szőttesek
- (18 Kép)
-
Minden darab az 1800-as évek második feléből, és az 1900-as évek elejéből származik. Elsősorban szlovák vegyes középparaszti életmódot éltek (a városi ház, és tanya(ák)között ingáztak), a munkák rendje szerint. Az adatközlő elmondása szerint az Ő felmenőinek (három család) saját készítésű anyaga.
- Kiállítások - Vásárok
- (87 Kép)
-
Az egyes vásárokon és kiállításokon készült, többségben amatőr képek. Inkább a megjelenések hangulatát igyekszünk megjeleníteni, de természetesen a termékeink is láthatóak
- Mézes
- (55 Kép)
-
Szomorúan nem lehet vidám napsugarat rajzolni. A mézeskalácsosság nekünk a kifejezési módok egyik eszköze. A munkán meglátszik a készítő hangulata, akarata, gondolata, hozzáállása. Reméljük, hogy a munkáinkon a szeretet és a békesség ami elsősorban látszik.
- Minden más
- (8 Kép)
-
Azokat a képeket tettük ide,amelyeket mindenképpen meg akarunk mutatni, de nincs igazi kategóriájuk.
- Pamut szőnyegek
- (23 Kép)
-
A szőnyegeket pamut láncfonalra, 20-as sűrűséggel készítjük. A vetüléknek használt pamutfonal vastagsága miatt, csak csíkminta szövésére alkalmas. Korlátozott színválasztékát lehet gyapjú szálak beszövésével gazdagítani.
- Rongy szőnyegek
- (34 Kép)
-
A szőnyegeket pamut láncfonalra készítjük. A rongy anyaga jellemzően pamut szabászati hulladék, melyet mi vágunk a megfelelő vastagságra. A színek és minták óriási variációi adják az alkotás örömét.
- Tarisznyák, hátizsákok
- (8 Kép)
-
A különböző alapanyagokból készített szőttesekből vart termékek. Az anyagok, színek, technikák változatosságával divatos, és praktikus darabok készülnek.
- Vászon szőttesek
- (73 Kép)
-
1847 óta működő szövőszék - most a mi kezünk által - ad a mai lakásokban is dekoratív szőtteseket, vásznakat lenből, pamutból, és kenderből. Lehet, hogy a következő nyári kosztümjének is ad egy vég lenvásznat?